a lényeg így éjjel 3 körül

Ahogy elnézegetem a karom, arra a megállapításra jutok, hogy egész furcsamód vannak felpöttyintve az anyajegyeim. Mintha csak odagyűltek volna páran egy rögtönzött megbeszélésre. Aztán meg arra gondolok, hogy ez hülyeség és ők nem is anyajegyek. Mivan ha az embernek egy idő után énjegyei vannak, akik inkább egy hosszas ottartózkodásra foglalták le az adott könyök hajlatot. Mert én tudom, hogy például a hajlatráncom közepére csak nemrég került oda egy. Ebben teljesen biztos vagyok. Kevés ilyen biztos dolog van az életemben. Nade erről nem fog eszembe jutni sok más történet, mert az csak azt jelentené, hogy egy sztorit a művészi hatás érdekében az anyajegyeimről való diskurzussal indítok. Nem, nem. Viszont jajj de próbálom kicsalogatni az olvasóból azt a fajta elismerést amit az ember akkor érez, mikor egy dunsztosüvegnyi uborkát lát, és elcsodálkozik a megrendezettségén. Meglehet, hogy én most valami, de az egészen biztos, hogy talán. Persze a lényeg akkor is az, hogy az anyajegyek mindent tudnak rólad...te mennyit tudsz róluk? Ezen elgondolkodom...lehet.